Bész
A groteszk kinézetű kis démon eredetileg nem is isten, sőt, nem is egyiptomi. Állítólag Punt országából érkezett a Nílus völgyébe, hogy ott igazi karriert csináljon.
Görbe lábú, kócos hajú, ijesztő kinézetű törpe, arcán állandóan csínytevésre kész vigyor, maga a megtestesült vidámság. Szakálla szerteszét áll, nyelve mindig kilóg egy kicsit, egyetlen ruházata egy nyakába kanyarított párducbőr. Meghökkentő kinézete ellenére jótékony oltalmazó, ő vigyáz a ház békéjére, elsősorban a születéskor, és kisgyermek korban van ráutalva az ember. Megóv a gyermekbetegségektől, távol tartja a rossz szellemeket és démonokat, akik rettegnek rémisztő ábrázatától. De ő a kozmetikumok ura is, ami elég meghökkentő szerep számára. Szeleburdi kinézetével, gunyoros gombszemeivel, állandóan táncra álló karikalábaival azonban annyira belopta magát a szívekbe, hogy még ennél is magasabb posztra került.
Bész ugyanis szabályosan beépült a köznép mindennapjaiba. Bútorokon, amuletteken ezernyi helyen megtalálni a vidám oltalmazót. Népszerűsége a későkorra még tovább fokozódott, és egészen hihetetlen fokra jutott: még Oziriszt is magába olvasztotta a maga módján! Kialakult ugyanis egy panteisztikus istenség, amely alapvetően Bész alakjára épült. Ez a négy (vagy több) szárnyú, madárfarkú, testének legkülönfélébb részein ezernyi állatfejjel és a nyakán (időnként "többek között"!) jellegzetes Bész-fejjel megjelenő istenség testének minden pontján szemeket viselt, ami Oziriszra utal. A Metternich-sztélén fején rendkívül összetett koronával, kezében ankh-hal és uasz-jogarral lép elénk - és milyen lábakon? Nos, emberi lábai vannak, de a lábfeje gyakran állatfejet formáz... Ez az istenalak már nem is emlékeztet a mértéktartó egyiptomi kimérákra, hanem a mindenhatóság és mindenben megnyilvánulás kaotikus megnyilatkozása - önmagában is látlelet a későkorról.
Addig azonban hosszú volt az út, amíg az állatnak tekintett kis démonból (nevének determinatívuma egy kifeszített gerezna, ami az állatokra utal) a nép jótevő házi istenén keresztül ilyen szertelen univerzális istenné lett Bész. Amilyen hosszú volt, olyan hosszan ható a kultusza, amely ma a piacokon és szuvenírárusoknál nyilatkozik meg. Az Egyiptomba látogató hölgyek ma is szívesen veszik a Bész-szobrocskákat, mert elűzi a betegségeket, a gyerek rossz álmát, és vidám védelmet nyújt a gyermek-fantáziában elősompolygó szörnyektől - a gyerekek pedig barátot fedeznek fel a torzonborz szakállú törpe alakjában. Az ókori egyiptomi otthonok mókás őrzője feladatra lel még oly sok ezer év után is.
Hapi
Hapi esetében nehéz lenne megmondani, hogy lényegében istenről vagy istennőről beszélünk-e, mivel az istenség hermafrodita. Az ábrázolásokon telt mellekkel jelenik meg, de teste többi részét, valamint ruházatát tekintve férfi. Szimbolikája valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a Nílus megtermékenyíti, és egyben táplálja is Egyiptom földjét, tehát egyesíti magában a megtermékenyítő férfi és a tápláló női princípiumot.
Hapi valahol messze délen lakik egy barlangban, amit még soha ember fia nem látott, és korsóiból önti a Nílus vizét. Közvetve tehát ő táplálja Egyiptomot. Az emberek a Nílus áradásakor Hapi apró szobrocskáit dobálták áldozatként az egyre emelkedő vízbe, mely a jövő évi termést, a kenyeret, az életet jelentette az egyiptomi ember számára. Minden, ami a Nílus megáradásának napján történt, Hapi áldását viselte magán.
Egyiptom népe annyira Hapi kegyeinek tulajdonította jólétét, hogy az országegyesítés szimbólumát (szema-taui), az összefonódó papiruszt és lótuszt is Hapi kettős alakja szokta az ábrázolásokon összekötözni.
|