Léteznek-e a piramisokon kívül más királysírok is?
A piramisok építésének idejét megelőző, két dinasztia uralkodóit nem piramisokba temették. Sírjaik jókora, téglalap alapú mélyedésekre hasonlítottak, amelyek fölé egy kisebb dombot, vagy valamilyen lapos építményt emeltek. A felső építmény külső több, kisebb beugró tagolta. A tulajdonképpeni sírkamra a föld alatti rész középpontjában feküdt. Mivel a sírt az örökkévalósággal számolva tervezték lakhelyül, rengeteg holmit halmoztak föl benne. Némelyikben még fürdőszobát is kialakítottak. Az Újbirodalom idején, tehát a piramisok építése után az uralkodók már nem Mephisz közelében temetkeztek, hanem Thébában. A Nílus nyugati oldalán sírjaikat egy magányos sivatagi völgyben vésték ki a sziklából. Először lépcsőt vájtak a kőbe, azután kifaragtak egy enyhe lejtésű, ferde járatot, majd ezt kamrává bővítették. Ezután váltakozva további járatok és kamrák következtek, míg végül, mélyen a hegy gyomrában kialakították a sírkamrát és a mellékkamrát. E hosszúkás síremlékek közül némelyik akár 200 méterre is bevisz a hegy belsejébe. Valamennyi falat vallásos képek díszítették. Ezt a helyet ma a Királyok Völgyének nevezik. Egy másik sivatagi völgyben, a Királynék Völgyében egykoron számos királyné és herceg pihent. A múmiák mellett sokféle holmit helyeztek el a sírokban. Ezekre az uralkodónak a túlvilágon volt szüksége: harci szekereket, fegyvereket, bútort, kis szobrokat, lámpákat, edényeket, ékszereket, kenőcsöket, hangszereket, írószereket tettek be neki. A sírmellékletek igen értékes tárgy, mivel részben vagy egészben aranyból készítették.
Ekkoriban a halotti templomokat, melyek az Ó- és Középbirodalom idején a piramisok szomszédságában épültek, már nem a sír mellé emelték. Az esetek többségében inkább a sivatagi völgyektől távol, a termékeny völgy határán építették fel őket. Ezek szerény épületek voltak, amelyek belsejében csupán néhány helyiséget alakítottak ki, hogy ott lássák el a szükséges javakkal az uralkodót. A templom nagyobbik részében Amont, a legfőbb istent imádták, akit később Rével egyesítették. Amon-Réként került szoros kapcsolatba a halottakkal.
|